borito_terepgakorlatok

Az Intézet terepgyakorlatai

Képzéseink rendkívül gyakorlatközpontúak, számos terepgyakorlat segíti, hogy az elméletben elsajátított tudás a való életben is alkalmazható legyen.

Geológiai terepgyakorlat – Mecsek


Szak: Földtudomány BSc, kötelező terepgyakorlat a 2. félévben. Időpontja jellemzően a nyári vizsgaidőszak utáni első hét.

Az 5 napos terepgyakorlat során a hallgatók az első két félévben megszerzett elméleti tudásuk gyakorlati (terepi) alkalmazásában szereznek tapasztalatot. Elmélyítik ásványtani, kőzettani és általános földtani ismereteiket, egyszerű gyakorlati feladatok megoldásán keresztül jobban megértik a magmás, az üledékes, illetve a metamorf kőzeteket kialakító folyamatok törvényszerűségeit. A terepgyakorlaton tanulmányozzuk az Ófalu környéki változatos metamorfitokat, a Mecsek nyugati részének vörös, törmelékes kőzeteit (pl. Jakab-hegy, Babás szerkövek), a Pécs fölött magasodó hegyek (pl. Misina) triász karbonátos kőzeteit, megismerkedünk a Keleti-Mecsekben feltárt jura üledékes (Pécsvárad–Óbánya környéke), valamint kréta üledékes és vulkáni (Márévári-völgy) képződményekkel.


Geologiai_terepgyak_Mecsek


Geológiai terepgyakorlat – Balaton-felvidék


Szak: Földtudomány BSc, kötelező terepgyakorlat, Geológia specializáción, 4. félévben. Időpontja jellemzően a tavaszi vizsgaidőszak utáni első hét.

A terepgyakorlat egy 5 napból álló csillagtúra a Balaton-felvidék különböző részein, amely során a hallgatók paleozoós, mezozoós és kainozoós földtani képződményeket látogatnak meg Alsóörs, a Káli-medence és Sümeg környékén.

A terepgyakorlat során a hallgatók megismerik a Dunántúli-középhegység földtani felépítését, földtani szempontból fontos lelőhelyeit, valamint a hozzájuk tartozó fejlődéstörténeti hátteret. Képessé válnak az eddig megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban kamatoztatni. A gyakorlati bemutatáson keresztül megértik a vizsgált kőzeteket, formációkat létrehozó folyamatokat, a bennük felhalmozódott fosszíliák típusait, jellemzőit.


Geológiai terepgyakorlat – Alföld


Szak: Földtudomány BSc, kötelező terepgyakorlat, Geológia specializáción, 6. félévben.

A két napos terepgyakorlat célja az Alföld felszíni geológiai képződményeinek, a képződményeket formáló exogén erőknek, valamint az Alföldre ható antropogén hatásoknak a megismerése. A terepgyakorlat során a hallgatók megismerik az Alföld neogén során kialakult felépítését, földtani szempontból fontos lelőhelyeit, valamint a hozzájuk tartozó fejlődéstörténeti hátteret. Képessé válnak az eddig megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban kamatoztatni. Megismerik továbbá a földtani képződményekre ható antropogén hatásokat. A gyakorlati bemutatáson keresztül megértik a létrehozó folyamatokat.



Fosszíliák nyomában – Őslénytani tanulmányutak

Földtudomány BSc, MSc, Földrajz BSc, MSc szabadon választható terepgyakorlatok


A Fosszíliák nyomában – Őslénytani tanulmányutak célja, hogy fosszíliagyűjtés céljából Magyarország különböző őslénytani lelőhelyeire kalauzolják az őslénytanban és földtörténetben legalább alapfokon jártas és/vagy érdeklődő hallgatókat félévente egy hosszú hétvégére. A hallgatók a terepgyakorlat során minden félévben más, összesen négy különböző – őslénytanilag kiemelkedő – területet látogatnak meg, ahol az ősmaradványok gyűjtése mellett a terület fejlődéstörténetéről is összefoglalót kapnak. Megismerik az adott terület földtani felépítését, az ősmaradványokat tartalmazó formációkat, az ezeket létrehozó folyamatokat. A terepgyakorlat az eddigi tapasztalatok alapján a szakmaisága mellett kiváló csapatépítőként is működik, szakon belül és a szakok között egyaránt.

 

FOL_Fosszilia_1 FOL_Fosszilia_2


FOL_Fosszilia_3 FOL_Fosszilia_4


FOL_Geol_tgy_3_1 FOL_Geol_tgy_3_2


FOL_Geol_tgy_3_3 FOL_Geol_tgy_5


Természet- és társadalomföldrajzi terepgyakorlat tanár szakosoknak


Helyszín: Baranya megye (Mecsek, Villányi-hegység, Dráva mente).

A másodéves földrajz tanár szakos hallgatóknak szóló terepgyakorlat célja egyrészt a Mecsek környékének természet-, társadalom- és gazdaságföldrajzi látnivalóinak megismerése, másrészt olyan szakmai programokkal, interaktív bemutatóhelyekkel ismertetni meg leendő tanárainkat, amelyek csak az utóbbi 5-10 évben állnak rendelkezésünkre, vagy rendhagyóak/újszerűek. Emellett a résztvevők betekintést nyerhetnek az általános és középiskolai földrajz keretein belül megvalósítható szakmai tanulmányutak szervezésének módszertanába is. Néhány helyszín a négy-ötnapos út programjából: Bátaapáti, radioaktív hulladéktároló; Pécsi Erőmű látogatóközpontja; baranyai aprófalvak (Gilvánfa, Okorág); ökofalu (Gyűrűfű); szuburbán (Keszü); Nyugat-mecseki-karszt; Harkány; Máriagyűd; Villány; Pécs. A kirándulás keretében lehetőség nyílik a kiépítetlen, kúszós-mászós Trió-barlang megtekintésére is, illetve „kiruccanunk” Horvátországba is.


 DSCN0715 DSCN0155


Mecsek-Orfű


A terepgyakorlatokon megismerkedünk a Mecsek földtudományi érdekességeivel, kirándulásokat teszünk a Melegmányi-völgybe és a Jakab-hegyre. A falu körüli geocaching akadálypályát teljesítőknek a jutalom a gyönyörű panoráma a kilátóból, na meg egy-egy csoki a győzteseknek. Mérési gyakorlatok során elsajátíthatjuk a geodéziai eszközök (mérőállomás, szintező, RTK) használatát és kipróbálhatjuk milyen nehéz egy drónnal navigálni. A legbátrabbak igazi barlangászként felszerelkezve csúszhatnak, mászhatnak végig szűk barlangjáratokon.


Orfu_4


Kiskunsági Nemzeti Park


A Kiskunsági Nemzeti Park védett területei közül a Bugaci Nagyerdő természetvédelmi, erdészeti feladatairól kapunk tájékoztatást, valamint térképezés végzünk a tűz által sújtott borókás területen és invazív növényfajok elterjedését térképezzük. Azt vizsgáljuk hogyan, milyen ütemben éled újra az erdő és a pusztai vegetáció. Szakmai vezetéses terepi túrát teszünk az Izsák Kolon-tónál, bejárjuk Bikatorok Tanösvényt a Madárvártától fölmászunk a legmagasabb bucka tetejére, ahol a kilátóból gyönyörködünk a tájban. A túrán szerzett tapasztalatainkat, élményeinketl saját mobiltelefonunkra telepített applikáció segítségével Story Mapen örökítjük meg.

Méréseket, terepi térképezést, adatgyűjtést 2 helyszínen: Fülöpházán, és Miklapusztán végzünk.

Feladataink: a topográfiai térkép domborzati pontosítása szintezéssel, GNSS RTK és mérőállomás használatával, tanösvény fölmérés (Mobil GIS), szikpadkás tereprészlet felmérése geodéziai eszközökkel.


Kolon_2 


Település- és területfejlesztés, valamint turizmus szakirányos BSc terepgyakorlat, Budapest várostérség


Az ország központja, Budapest és vonzáskörzete kiemelten fontos a település- és területfejlesztés, illetve a turizmusfejlesztés szempontjából. A Duna-parti metropolisz Magyarország egyetlen, európai léptékű nagyvárosa, amely gazdasági, társadalmi jelentőségét és átalakulását sokoldalúan, a helyszínen lehet tanulmányozni a terepgyakorlat során. A terepgyakorlaton megtekintjük Budapest belvárosát (például ingatlanfejlesztések, fürdőturizmus, városfelújítás, bevásárlóközpontok, a főváros etnikai és vallási sokszínűsége, világörökségi helyszínek), külső kerületeit (például lakótelepek, lakóparkok, kertvárosok, logisztika, reptéri város) és vonzáskörzetét (például vallási és ökoturizmus, logisztika, fejlődő elővárosi települések, Piliscsaba egyetemi város). A program érinti Esztergomot és a Dunakanyart, amely egy Pilis-hegységbeli kirándulást (Kék túra, Dobogókő-Pilisszentkereszt) is magában foglal. A terepgyakorlat során oktatók és meghívott szakemberek tartanak előadásokat, melyek részben interaktív módon zajlanak. A program szakmai részéből írásbeli vizsgát tartunk, amelyek alapja a hallgatók által a terepgyakorlat folyamán készített jegyzet. A terepgyakorlat alatt a hallgatók a fővárost és vonzáskörzetét szakmai szempontok alapján részletesen megismerik, ami elmélyíti ismereteiket.

Oktatók: Prof. Dr. Kovács Zoltán, Dr. Hegedűs Gábor, Vida György


Corvin-Negyed Magyar_Turisztikai_Ugynokseg


Esztergom


Terület-és településfejlesztő, valamint turizmusfejlesztő szakirányos MSc terepgyakorlat


A földrajzos számára külön örömet okoz, amikor a gazdasági, társadalmi és természeti összefüggéseket a terepen felmérve vizsgálhatja meg. A főbb útvonal a következő: Szeged – Gödöllő – Hollókő – Salgótarján – Besztercebánya – Poprád – Lőcse – Szepesváralja – Kassa – Telkibánya – Hollóháza – Encs – Ózd – Egerszalók – Szeged.

Az egyes megállóhelyeken előre elkészített témavázlattal 7-10 perces referátumokra kerül sor a hallgatók részéről, plusz az oktatók is kiegészítik az előadásokat terepi információkkal. A terepgyakorlat szakmai részéből írásbeli vizsga van, ezért javasolt az aktív részvétel és jegyzetelés. Szakmai szempontból a terepgyakorlat arról szól, hogy a hallgatók hiteles környezetben tapasztalhatják meg testközelből a természeti, társadalmi és gazdasági térfolyamatokat Észak-Magyarországon és Felvidéken. A terepgyakorlatnak a célja, hogy a hallgatók azáltal, hogy testközelből megismerkednek a földrajzi jelenségekkel, elmélyítik szakmai tudásukat és a munkaerőpiacra kilépve tágabb tapasztalati ismeretekkel rendelkezzenek.

Oktatók: Prof. Dr. Kovács Zoltán, Dr. Pál Viktor, Vida György


DSC_0207


DSC_0214


DSC_0218




Földrajz BSc Terület- és Településfejlesztő és Turizmus specializációjú terepgyakorlat, Erdély


A Földrajz Bsc szakos hallgatóink nagyterepgyakorlatának helyszíne hagyományosan Románia, Erdély valamelyik tája. A Temesvári Egyetem oktatóival közös terepgyakorlat célja, hogy mélyebben megismerjük egy táj természeti és társadalmi adottságait, amelyekről csak részben tanultak a hallgatóink órákon, illetve, hogy olyan földrajzi jelenségeket mutassunk be, amelyekre itthon kevésbé van lehetőség. Az idei úton az Erdélyi-szigethegység déli fele volt az úti cél, ahol történelmi városokat (Temesvár, Gyulafehérvár), várakat (Déva, Vajdahunyad, Borosjenő), történelmi emlékhelyeket (Világos) és természeti látnivalókat (Aranyosfői-jégbarlang, Rozsda-szakadék) nézhettek meg hallgatóink, miközben az erdélyi magyar mellett a román kultúrával is ismerkedhettek.

Oktatók: Dr. Bajmócy Péter, Dr. Kovács Csaba


DSCN8606 DSCN8705

Osztatlan tanárszakos természeti és társadalomföldrajzi terepgyakorlat Észak-Magyarország

A negyedéves osztatlan tanárszakos hallgatók terepgyakorlatát a természet- és társadalomföldrajzosok közösen vezetik, a program is vegyes. A hallgatóknak önálló kiselőadásokkal kell készülniük az adott táj természeti vagy társadalmi jelenségeivel kapcsolatban, ezeket az előadásokat a helyszínen kell prezentálniuk. A hallgatók idén Észak-Magyarországon, az Aggteleki-Karszt és a Bükk hegység környékén jártak, a programok igen széleskörűek voltak a Rákóczi-barlangtól a Szádelői-völgyön át, a Rudabányai-tóig és a Szarvaskői-várhegyig vagy a Szalajka-völgyig tartottak. A másik oldalról pedig az Edelényi kastély, Eger belvárosa, az ózdi ipar helyzete, a Cserehát törpefalvai vagy épp a lerombolt Derenk község jelentették a célterületet.
Oktatók: Dr. Bajmócy Péter, Dr. Barta Károly

DSCN8857 DSCN8866

Társadalomföldrajzi megfigyelések szabadon választható tanulmányút, Szatmár-Bereg

A szabadon választható terepgyakorlatot igény szerint minden évben, esetleg félévben megrendezzük, mindig más helyszínen. A hallgatók megismerkedhetnek az adott térség társadalmi és természeti folyamataival, jelenségeivel, illetve legfőbb látnivalóival. Az út programja mindig komplex, a földtudományok lehető legszélesebb körét átíveli. Ezen az úton Északkelet-Magyarország és a Partium nevezetességei kerültek terítékre, így a környékre jellemző apró látnivalók (református és görög katolikus templomok, haranglábak, vízimalmok, csónakos fejfás temető), de városnézések (Debrecen, Nagyvárad), várak, kastélyok (Nyírbátor, Vaja, Nagykároly)é s az ország leghíresebb állatkertje, a nyíregyházi is.
Oktató: Dr. Bajmócy Péter

DSCN8094 DSCN8001

Társadalomföldrajzi megfigyelések szabadon választható tanulmányút, Közép-Szlovákia

A szabadon választható terepgyakorlatot igény szerint minden évben, esetleg félévben megrendezzük, mindig más helyszínen. A hallgatók megismerkedhetnek az adott térség társadalmi és természeti folyamataival, jelenségeivel, illetve legfőbb látnivalóival. Az út programja mindig komplex, a földtudományok lehető legszélesebb körét átíveli. Ezen az úton a hazai és felvidéki városok (Tata, Nyitra, Bajmóc, Besztercebánya, Selmecbánya, Vác) és várak (Tata, Nyitra, Bajmóc, Nógrád) mellett természeti látnivalókat is megtekintettünk (Tata: Geológus kert, Bajmóc: barlang, Donovaly: Zvolen-hegy).
Oktató: Dr. Bajmócy Péter

P1016608 P1016252

A terepgyakorlatok leírása folyamatosan frissül!

Friss Hírek

2024. február 29-én, csütörtökön a „100 éves a szegedi geográfusképzés: földrajztudomány a fenntartható jövő szolgálatában” című előadássorozat első előadása, ahol Vajda Tamás, az SZTE Levéltárának igazgatója bemutatta Kogutowicz Károly iskolateremtő munkásságát, majd ezt követően intézetünk jelen lévő oktatói, illetve a közönség szakmai beszélgetést folytattak az előadóval.

Az érdeklődőknek köszönjük a részvételt.