A TTIK hallgatóinak szavazata alapján idén Dr. Pál Molnár Elemér érdemelte ki az Aranykréta Díjat.
A Természettudományi és Informatikai Kar Kari Tanácsa 2023. június 9-ei ülésén — a TTIK hallgatóinak szavazata alapján — kiemelkedő színvonalú oktató-nevelő munkájának elismeréseként a Természettudományi és Informatikai Kar Aranykréta Díját adományozta Dr. Pál-Molnár Elemérnek.
A Földrajzi és Földtudományi Intézet összes munkatársa nevében szívből gratulálunk!
2024. február 29-én, csütörtökön a „100 éves a szegedi geográfusképzés: földrajztudomány a fenntartható jövő szolgálatában” című előadássorozat első előadása, ahol Vajda Tamás, az SZTE Levéltárának igazgatója bemutatta Kogutowicz Károly iskolateremtő munkásságát, majd ezt követően intézetünk jelen lévő oktatói, illetve a közönség szakmai beszélgetést folytattak az előadóval.
Az érdeklődőknek köszönjük a részvételt.